A motorolajok teljesítményszintje a védelem- és a kenési biztonság mértékét jelöli. Ez tükröződik ugyanis a vizsgálati módszerek, előírások, követelmények folyamatos szigorításából. Ahogy a vegyipar új és újabb adalékokkal, a járműgyártók a minőség és megbízhatóság síkján versenyeznek az autósok kegyeinek elnyeréséért. Ma már rendelkezésünkre állnak olyan új fejlesztésű eszközök, amelyek csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást, a kopás okozta elhasználódást, így növelve autónk megbízhatóságát, gazdaságos üzemeltetését.

A kenőanyagok teljesítményszint-vizsgálata valós körülmények közötti próbatételt jelent. Meg kell különböztetnünk típusvizsgálatokat - ahol egy-egy autógyár egy-egy konkrét motortípusán végeznek vizsgálatot - és referencia-vizsgálatokat, ahol egy bizonyos referenciamotoron végeznek méréseket. Ez utóbbi a legtöbb szériamotor esetében elfogadott, költségkímélőbb eljárás. A speciális motorkonstrukciók csekély számától eltekintve az autógyárak elfogadják ezen referencia-vizsgálatokat, hiszen a legtöbb motor belsejében ugyanazon fizikai és kémiai folyamatok zajlanak, nincs kenéstechnikai kihatása annak, hogy a dugattyú, vagy a motorblokk hol készült.

A típus-, vagy referenciamotort feltöltik a vizsgálat tárgyát képező kenőanyaggal, majd a valós üzemi körülményeket legjobban megközelítő terhelési és klimatikus ciklusokban fékpadon járatják meghatározott üzemórán keresztül. Figyelik az egyes terhelési ciklusokban felhasznált üzemanyag mennyiségét, az olajfogyasztás mértékét, a hőmérsékletek alakulását a kritikus helyeken. Ezt követően leengedik a kenőanyagot, amelyen további vizsgálatokat végeznek el. Mérik az olaj savszámát (az égéstermékek káros hatását kompenzáló adalékok hatása így ellenőrizhető), a kenőanyag főbb fizikai- és kémiai tulajdonsága megváltozásának mértékét, a kopadék mértékét. Majd a mérési eredmények tükrében megállapítják, hogy a kenőanyag teljesítette-e azokat a határértékeket, amelyek az adott követelményi szinthez tartoznak.

Alapvetően két osztályozási rendszer terjedt el szerte a világon: az API (az amerikai járműgyártók követelményi szintjeit tömöríti), míg az ACEA az európai járműgyártók követelményeit foglalja magába. Ez utóbbi normatívák 1997-től fel-, avagy leváltották a korábbi CCMC osztályozási rendszert.

Az API rendszer szerint az Otto-motorok olajai a Service sorozatba sorolhatóak (SA, SB, SC, stb.), míg a Diesel-motorok kenőolajai a Commercial sorozatba (CA, CB, stb.). Az S illetve C betű után következő betű alapján az olaj teljesítményszintjére következtethetünk; minél távolabb jutunk az A betűtől az ABC-ben, annál nagyobb teljesítmény várható az olajtól, nagyon szakszerűtlenül szólva, annál "jobb". Valójában egy gépjármű egy meghatározott teljesítményszintű motorolajra van tervezve (Otto motoroknál ma szinte kizárólag SE felett). A jelölések lefele kompatibilisek, ez azt jelenti, hogy egy 16 szelepes benzinmotorba előírt SH teljesítményszintű motorolaj berakható SA, SB, SC, SD, SE, SF, SG teljesítményszintű motorolajra tervezett motorokba, de fordítva nem (az SH-t igénylő motorba már SG teljesítményszintű motorolajat sem szabad önteni).

Az API vizsgálatai nem terjednek ki számos olyan körülményre, amelyeket az európai autógyártók megkövetelnek.

ACEA rendszer szerint a minősítéseket több osztályban végzik:

• A - Ottó rendszer személygépjármű motorolajok
• B - kisméretű, dízel rendszerű személy- és kisáruszállító járművek motorolajai
• E - haszongépjárművek dízel motorjainak kenőanyagai.

Az amerikai - zömmel alacsonyabb fordulatszám-tartományra tervezett V6 és V8 - motorkonstrukciók esetében a kenőanyag termikus igénybevétele messze nem éri el azt a határt, amelyet az Európában elsőbbséget élvező soros építésű, magasabb fordulatszám-tartományra tervezett motorokban "elszenved". Így az amerikai gyártók még nem, de az európaiak már jóval szigorúbbak a kenőanyag magas hőmérsékleti viselkedésével szemben. Érdemes erre gondolni olajvásárláskor, ha európai, netán japán autóhoz választunk motorolajat. Az API jelölések helyett bízzuk magunkat a szigorúbb ACEA osztályokra.

A típusvizsgálatokon felül a vezető járműgyártók további speciális követelményeket is támasztanak az alkalmazható motorolajjal szemben. Leírásunkban a Volkswagen és a Mercedes ilyen irányú normatíváit szeretnénk még bemutatni.

*A HTHS érték a kenőanyag magas hőmérsékleten deklarált kinematikai viszkozitását (High-Temperature-High-Shear-Viskositat) jelenti.

Látható e két járműgyártó speciális követelményi osztályaiból is, hogy a fejlesztés fő irányvonalát a szerviz-intervallumok meghosszabbítása, valamint a közvetlen befecskendezésű, nagynyomású dízelmotorok élettartamának garanciái képviselik. Fentieken túl több járműgyártó is támaszt speciális követelményeket az alkalmazható kenőanyaggal szemben, így találkozhatunk a Porsche Carrera sportkocsik, a BMW, az MAN, a Volvo, Scania, stb. követelményeivel is. Fontos megemlítenünk azt, hogy egy magas teljesítményszintű motorolaj alkalmazása egy alacsonyabb szintű helyett még egy kopottabb motorban is jelentős megtakarításokat eredményez a kopáscsökkentés, az üzemanyag-fogyasztás terén.

Az erősen kopott, magas olajfogyasztású motorokba mégsem ajánljuk az egyébként kitűnő hidegfolyási tulajdonságokkal rendelkező 0W-xx, 5W-xx SAE viszkozitási osztályú motorolajokat. Szerencsére léteznek az SAE 10W-xx és 15W-xx viszkozitási osztályon is az ACEA A3/B3/E3 védelmi szintet megvalósító motorolajok - igaz kevés gyártó rendelkezik még ma is ezzel a minőségi választékkal.

Egy használt motorban alkalmazott magas teljesítményszintű motorolajjal megnövelhetőek a szerviz-intervallumok, de közel sem olyan mértékben, mint az új motorkonstrukciók esetében. Ennek oka nem csak az olajszűrő körül keresendő. A korszerű nagynyomású befecskendező rendszerekkel megvalósított ún. rétegtöltéssel csökken az égéstérben keletkező korom mennyisége is, így a kenőanyag szennyeződése is csökken. Egy korszerű motorolajjal nem lehet tehát önmagában csodát tenni.